A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lace. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lace. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. március 16., hétfő

Lilla kardigán

Ezt a kardigánt Violetta lányomnak kötöttem múlt hónapban, de ezt is csak most tudtam lencsevégre kapni. A méretezésnél ugyanazt a kötésmintát használtam fel, mint az Alpaca Lace kardigánnál, viszont egy másik csipkemintát illesztettem az alapba. 

A csipkemintát az interneten több helyen is megtaláltam, talán ez a változat a leginkább érthető:

A kardigán háta is dúsan mintázott:

Alpaca Lace kardigán

Ezt a kardigánt már régebben, legalább egy hónapja kötöttem Virág lányomnak, de csak most sikerült lefényképeznem, mivel ahogy készen lett, rögtön magával vitte a koleszba. Most hétvégén viszont nyakon csíptem, a mozgékony leánykát, és végre lencsevégre kaphattam a kardigánt.

Egy alpaka-gyapjú tartalmú fonalból kötöttem, ami nagyon gazdaságos, mivel könnyű, légies fonal, az egész kardigán kijött 20 dekából - itt vásárolható meg. A kötésmintát itt lehet megtalálni (egyenlőre még nincs lefordítva magyarra), igaz némileg átalakítottam, de sziluett attól még nem változott. Az tetszik a mintában, hogy optikailag karcsúsít, főleg hátulról nézve. 

2015. január 17., szombat

Meluzina sál

Ezt a sálat is Wool Fine 30 fonalból kötöttem, itt viszont egy olyan mintát használtam, ami már rengetegszer előfordult a kötésekről szóló blogokon és weblapokon. Én például a DROPS oldalán találtam, igaz, kissé átvariáltam, hogy ne körsál, hanem hosszabb fajta, félköríves sálat díszítsen.

2015. január 12., hétfő

Goldregen sál

Ez a sál is észt csipkeminta felhasználásával készült, mint a SnowFrost sál, viszont ez a minta sokkal egyszerűbb és könnyebb annál. Szerintem nagyon mutatós, valószínűleg nem csak sálhoz, hanem majd egy vékony tavaszi pulóverhez is fel fogom használni a mintát.A sálhoz a Wool Fine 30 fonalat használtam, ami pont ebben a színben már nem kapható, de számos más színben még igen.

Készítése:
Lustakötés: minden sorban sima szemeket kötünk. 1 borda = 2 sor sima.
Szedj fel 5 szemet egy 4 mm-es kötőtűre. Köss lustakötéssel 160 bordányit (320 sor). 4 szem sima, majd szedj fel 320 szemet a kötött szalagod mentén (minden borda szélszemébe kettő szemet), majd három szemet a szalag kezdő részén. Most 327 szem van a kötőtűn: 4 szem a munka egyik szélén, 319 szem a kendőtesthez, és 4 szem a másik szélén. Tegyél kötésjelölőt a 163. szem után. Az összes szemet fordítottan kötjük (visszája).
Rövidített sorok (összesen 64 sor):
1. sor (színe): sima a jelölőig, 11 sima, fordulunk.
2. sor (visszája): a fonal a munka előtt, fordított a jelölőig, 10 fordított, fordulunk.
3. és minden páratlan sor: fonal a munka mögött simán kötünk az előző sor fordulószeméig, 5 sima.
4. és minden páros sor: fonal a munka előtt, fordított az előző sor fordulószeméig, 5 fordított, fordulunk.
Ugyanakkor:
14 sor simakötés (színén sima,visszáján fordított)
32 sor az "A" minta szerint: az első sor beosztása = 4 sima, A2 6-szor ismételve, 5 sima
14 sor simakötés
Szegélyminta (327 szem):
24 sor: 4 szem lustakötés, A1, A2 26-szor ismételve, A3, 4 szem lustakötés.
10 sor: 4 szem lustakötés, 3 szem sima, "B" minta 26-szor ismételve, 4 szem sima, 4 szem lustakötés.
Utolsó sor: kösd le az összes szemet.

In English
Garter st (back and forth on needle): K all rows. 1 ridge = K2 rows.        
Cast on 5 sts on needle size 4 mm (US 6). Work in garter stitch until you have a total of 160 garter ridges. k4, pick up and knit 320 sts along the side of the piece (2 st in each garter ridge ), pick up and knit 3 sts from cast on ridge. Now you have a total of 327 sts: 4 garter sts, 319 body sts, 4 garter sts. Place marker after 163 stitches. Purl all stitches, (=WS).
Short rows (64 rows):
1. RS: Knit to marker, k11, turn.
2. WS: purlwise with yarn at front. Purl to the marker, p10 turn.
3. Repeat at all RS: purlwise with yarn at back side. Knit to last turn-stitch, k5, turn.
4. Repeat at all WS: purlwise, with yarn at front side. Purl to the last turn-stitch, p5, turn.
At the same time:
14 rows stockinette sts
32 rows:
first row = K4, A (repeated 6 times), K5
14 rows stockinette sts
Border (368 sts):
24 rows:4 garter sts,
A1, A2 (repeated 26 times), A3, 4 garter sts. 
10 rows: 4 garter sts, K3, B (repeated 26 times), K4, 4 garter sts.
Last WS: bind off all sts.

2014. december 31., szerda

Alpenroos

Még év vége előtt sikerült befejeznem ezt a sálat magamnak, így a szilveszteri kiruccanásra pont fel tudom venni. Ezt a mintát már korábban is megkötöttem egy másik sálon, de azt ajándéknak szántam. Mindenképpen magamnak is meg szerettem volna kötni, mert nagyon tetszik. Természetesen nem ugyanolyan sálat akartam, hanem csak hasonlót. A hozzá hasonló SnowFrost sál leírása itt található.

http://kezimunkazas.blogspot.hu/p/blog-page.html

2014. november 30., vasárnap

Lassú munkához idő kell :)

Van egy sál, ami már november eleje óta kötök, és még a felénél sem járok. Ez egy soha el nem készülő sál. Na persze remélhetőleg ez nem igaz, mert egyszer biztosan el fog készülni. Nagyon aprólékos, hiszen vékony bambuszfonalból készül. Mostanában szinte már csak a villamoson, munkába menet és jövet kötöm, azaz naponta 8-10 sort. Kíváncsi vagyok, mikorra lesz meg. Azért itt egy fotó róla. A sál egyébként egy ingyenes minta alapján készül, ami magyarul is elérhető.

2014. október 29., szerda

SnowFrost sál

Elkezdtem ajándékokat tervezgetni és készíteni karácsonyra. Tudom, hogy messze van még, de sokmindenkinek szeretnék valamit adni, így korán el kell kezdeni a kötögetést.
A neten rátaláltam egy olyan könyvre, amiben észt csipkeminták vannak. Hát, bizony csodaszépek, viszont néhány minta olyan kötéskombinációval készül, amit csak nehezen tudok kibogozni. Ilyen például ez a virág-minta, amivel ez a sál készült. 

Készítése:
Lustakötés: minden sorban sima szemeket kötünk. 1 borda = 2 sor sima.
Szedj fel 5 szemet egy 3,5 mm-es kötőtűre. Köss lustakötéssel 180 bordányit (360 sor). 4 szem sima, majd szedj fel 360 szemet a kötött szalagod mentén (minden borda szélszemébe kettő szemet), majd négy szemet a szalag kezdő részén. Most 368 szem van a kötőtűn: 4 szem a munka egyik szélén, 360 szem a kendőtesthez, és 4 szem a másik szélén. Tegyél kötésjelölőt a 184. szem után. Az összes szemet fordítottan kötjük (visszája).
Rövidített sorok (összesen 70 sor):
1. sor (színe): sima a jelölőig, 10 sima, fordulunk.
2. sor (visszája): a fonal a munka előtt, fordított a jelölőig, 10 fordított, fordulunk.
3. és minden páratlan sor: fonal a munka mögött simán kötünk az előző sor fordulószeméig, 5 sima.
4. és minden páros sor: fonal a munka előtt, fordított az előző sor fordulószeméig, 5 fordított, fordulunk.
Ugyanakkor:
14 sor simakötés (színén sima,visszáján fordított)
14 sor A és B minta szerint (80 szem): 1 sima, B, A, B, A, B, A, B, A, B, 2 sima
14 sor A és B minta szerint (150 szem): 9 sima, B, *A, B*, *-* közti rész még 6-szor ismételve, 10 sima
2 sor simakötés (220 szem)
4 sor C minta szerint (230 szem): 4 sima, C1, C2 (35-ször), C3, 4 sima
4 sor C minta szerint (250 szem): 2 sima, C1, C2 (39-szer), C3, 2 sima
4 sor C minta szerint (270 szem): C1, C2 (43-szor), C3
14 sor simakötés (290 szem)
Szegélyminta (368 szem):
14 sor: 4 szem lustakötés, 2 sima, A, *B, A*, *-* közti rész még 19-szer ismételve, 3 sima,  4 szem lustakötés.
14 sor: 4 szem lustakötés, 6 sima, B, *A, B*, *-* közti rész még 19-szer ismételve, 7 sima, 4 szem lustakötés.
2 sor: simakötés
8 sor: 4 szem lustakötés, C1, C2 (58-szor), C3, 4 szem lustakötés.
Utolsó sor: kösd le az összes szemet.

Segítség az "A" mintához - "Diagram A" Tutorial :

http://kezimunkazas.blogspot.hu/p/blog-page.html

In English
Garter st (back and forth on needle): K all rows. 1 ridge = K2 rows.        
Cast on 5 sts on needle size 3,5 mm (US 4). Work in garter stitch until you have a total of 180 garter ridges. k4, pick up and knit 360 sts along the side of the piece (2 st in each garter ridge ), pick up and knit 4 sts from cast on ridge. Now you have a total of 368 sts: 4 garter sts, 360 body sts, 4 garter sts. Place marker after 184 stitches. Purl all stitches, (=WS).
Short rows (70 rows):
1. RS: Knit to marker, k10, turn.
2. WS: purlwise with yarn at front. Purl to the marker, p10 turn.
3. Repeat at all RS: purlwise with yarn at back side. Knit to last turn-stitch, k5, turn.
4. Repeat at all WS: purlwise, with yarn at front side. Purl to the last turn-stitch, p5, turn.
At the same time:
14 rows stockinette sts
14 rows (80 sts): K1, B,A,B,A,B,A,B,A,B, K2
14 rows (140 sts):
K9, B, *A, B*, *-* repeated 6 times, K10
2 rows stockinette sts (220 sts)
4 rows (230 sts): K4, C1, C2 (repeated 35 times), C3, K4
4 rows (250 sts): K2, C1, C2 (repeated 39 times), C3, K2
4 rows (270 sts): C1, C2 (repeated 43 times), C3
14 rows stockinette sts (290 sts)
Border (368 sts):
14 rows:4 garter sts, K2, A, *B, A*, *-* repeated 19 times, K3, 4 garter sts. 
14 rows:4 garter sts, K6, B, *A, B*, *-* repeated 19 times, K7, 4 garter sts.
2 rows stockinette sts
8 rows: 4 garter sts, C1, C2 (repeated 58 times), C3, 4 garter sts.
Last WS: bind off all sts.

2014. október 27., hétfő

Violino sál

Ez a harmadik olyan sál, ami Shetland csipkeminta felhasználásával készült. Most nagyobbra sikeredett (160 cm X 36 cm), mint az előző két sál, mivel a minta is szélesebb, így télen akár kétszer is a nyakam köré tekerhetem, ha szükséges. Ezt a sálat is Master Alpaca Fine fonalból kötöttem, és mivel tartalmaz alpakát és gyapjút is, jó meleg lesz.

Hasonlóan készül, mint a korábbiak, csupán annyi a különbség, hogy több sort kell kötni.

Készítése:
Szegélyminta:

Felszedünk 23 szemet.
Az első két sort simán kötjük.
A többi sort a minta szerint (1-44) 12-szer ismételjük.
Még két sort simán kötünk, majd az összes szemet leláncoljuk.
Kendőtest:
A csipkeminta szélén felszedünk 264 szemet. A 132. szem után elhelyezünk egy kötésjelölőt.
Az összes szemet simán lekötjük. (a visszáján kötünk)
Következő sor (színe): minden szem sima
Következő sor (visszája): minden szem fordított
Rövidített sorok:
1. sor (színe): sima a jelölőig, 2 sima, balra dőlő fogyasztás, fordulunk.
2. sor (visszája): egy szemet fordítottan átemelünk, a fonal a munka előtt,
fordított a jelölőig, 2 fordított, 2 szemet fordítottan összekötünk, fordulunk
3. és minden páratlan sor: egy szemet fordítottan átemelünk, fonal a munka mögött
simán kötünk az előző sor fordulószeméig, 2 sima, balra dőlő fogyasztás.
4. és minden páros sor: 1 szemet fordítottan átemelünk, fonal a munka előtt.
fordított az előző sor fordulószeméig, 2 fordított, 2 szemet fordítottan összekötünk,
fordulunk
Utolsó 4 sor: 2 sima, 2 fordított váltakozva
Leláncoljuk a szemeket, majd elvágjuk a fonalat és elvarrjuk a szálakat.
15 percig áztatjuk a kész kendőt, kinyomkodjuk a vizet belőle, blokkoljuk.

MINTA (MUSTER):

IN ENGLISH:

Border:
Cast on 23 stiches.
RS: knit all stitches.
WS: purl all stiches.
MUSTER: Work rows (1-44) 12 times.
RS: knit all stitches.
WS: purl all stiches.
Bind off all stitches.
Stockinettepart:
Pick up stitches from the Border, use the backside from the stitches(= 264 sts). Place marker after 132 stitches.
Knit all stitches, use yarn from the border (=WS).
RS: knit all stitches.
WS: purl all stiches.
Short rows: 
1. RS: Knit to marker, k2, ssk, turn.
2. WS: slip 1 st. purlwise with yarn at front. Purl to the marker, p2, p2tog, turn.
3. Repeat at all RS: slip 1 st. purlwise with yarn at back side. Knit to last turn-stitch, k2, ssk.
4. Repeat at all WS: slip 1 st. purlwise, with yarn at front side. Purl to the last turn-stitch, p2, p2tog, turn.
Last 4 row:*K2, P2* repeated
Bind off. Cut yarn and sew in any ends.
Soak shawl in water for 15 minutes. Block shawl with pins.

2014. október 11., szombat

Carmenita sál

Ez a sál is Shetland csipkeminták kombinálásaként készült, áttört, légies minta került a simakötéssel készült kendőtestre.

Készítése:

Szegélyminta:
Felszedünk 21 szemet.
Az első két sort simán kötjük.
A többi sort a minta szerint (1-36) 12-szer ismételjük.
Még két sort simán kötünk, majd az összes szemet leláncoljuk.
Kendőtest:
A csipkeminta szélén felszedünk 220 szemet. A 110. szem után elhelyezünk egy kötésjelölőt.
Az összes szemet simán lekötjük. (a visszáján kötünk)
Következő sor (színe): minden szem sima
Következő sor (visszája): minden szem fordított
Rövidített sorok:
1. sor (színe): sima a jelölőig, 2 sima, balra dőlő fogyasztás, fordulunk.
2. sor (visszája): egy szemet fordítottan átemelünk, a fonal a munka előtt,
fordított a jelölőig, 2 fordított, 2 szemet fordítottan összekötünk, fordulunk
3. és minden páratlan sor: egy szemet fordítottan átemelünk, fonal a munka mögött
simán kötünk az előző sor fordulószeméig, 2 sima, balra dőlő fogyasztás.
4. és minden páros sor: 1 szemet fordítottan átemelünk, fonal a munka előtt.
fordított az előző sor fordulószeméig, 2 fordított, 2 szemet fordítottan összekötünk,
fordulunk
Utolsó 4 sor:
1. sor (színe): minden szemet simán lekötünk
2. sor (visszája): minden szemet simán lekötünk
3. sor (színe): két szemet simán összekötünk, 1 ráhajtás (ismétlődik)
4. sor (visszája): minden szemet simán lekötünk
Leláncoljuk a szemeket, majd elvágjuk a fonalat és elvarrjuk a szálakat.
15 percig áztatjuk a kész kendőt, kinyomkodjuk a vizet belőle, blokkoljuk.

MINTA (MUSTER):

IN ENGLISH:

Border:

Cast on 21 stiches.
RS: knit all stitches.
WS: purl all stiches.
MUSTER: Work rows (1-36) 12 times.
RS: knit all stitches.
WS: purl all stiches.
Bind off all stitches.
Stockinettepart:
Pick up stitches from the Border, use the backside from the stitches(= 220 sts). Place marker after 110 stitches.
Knit all stitches, use yarn from the border (=WS).
RS: knit all stitches.
WS: purl all stiches.
Short rows:
1. RS: Knit to marker, k2, ssk, turn.
2. WS: slip 1 st. purlwise with yarn at front. Purl to the marker, p2, p2tog, turn.
3. Repeat at all RS: slip 1 st. purlwise with yarn at back side. Knit to last turn-stitch, k2, ssk.
4. Repeat at all WS: slip 1 st. purlwise, with yarn at front side. Purl to the last turn-stitch, p2, p2tog, turn.
Last 4 row:
RS: knit all stitches.
WS: knit all stitches.
RS: K 2tog, 1 YO.
WS: knit all stitches.
Bind off. Cut yarn and sew in any ends.
Soak shawl in water for 15 minutes. Block shawl with pins.

2014. szeptember 30., kedd

Palatinus sál

Nemrég ráleltem a neten egy Shetland csipkéket bemutató könyvre, amiben rengeteg fantasztikusabbnál fantasztikusabb minták leírását lehetett  nézegetni. Ki is választottam három szélmintát, amelyek felhasználásával három különböző sálat fogok kötni, hasonló szisztémával. Az első minta olyan kis hullámos, ezért is kapta a kedvenc budapesti strandfürdőm nevét.