Nyáron néha kirándulunk a családdal, és mivel a napsütés néha olyan erős, hogy már zavaró Virág számára, így gondoltam, horgolok neki egy sapkát/kalapot, nehogy véletlenül napszúrást kapjon. Még májusban vettem egy gombolyagot a Barka cég Fészek nevű fonalából, azért csak egyet, mert már csak az az egy darab volt a boltban - megjegyzem, azóta sem láttam utánpótlást. Ez a rusztikus, különleges textúrájú fonal 100%
újrahasznosított pamutból készült, így méltán mondhatjuk igazán
környezetbarát anyagnak. Feleslegessé vált farmer anyagokat varázsoltak
át fonallá.
A kalapot a következő, egyszerű mintaleírás szerint horgoltam: Kattints ide . Két nap alatt kész lett, annyira egyszerű volt még számomra is.
Néha még én is szoktam hordani, ha kimegyek sétálni a határba, és erősen tűz a nap. Elvileg azt ajánlják, hogy fűzzünk damilt a karima szélébe, mivel akkor jobban tart, de mivel nincs otthon damilom, így ezt a megerősítést talán majd később fogom megcsinálni. Bár Virág "babasapká"-nak nevezte, azért még felvette a kastélylátogatáshoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése