Még május elején, a Bárka cég boltjában megakadt a szemem a Mandarin nevű fonalukon. Nagyon szép fényes, lágy és hűs tapintású volt. A sok szép szín közül a Kagyló fantázianevűt választottam ki, mivel tényleg olyan színekből állt, mint egy kagyló gyöngyházfényű belseje.
Kiválasztottam hozzá kötésmintát is, de bizony akkor kellett rájönnöm, hogy ez a fonal nem jó arra, amire képzeltem (kardigánokra), mert túlságosan nehéz, és nincs igazán tartása. Három gombolyagot, azaz 30 dekát vettem belőle, és nem igazán szerettem volna többet rászánni egy nyári felsőre - nem páncélinget szerettem volna kötni. Legalább öt kötés- és horgolásmintát kipróbáltam, de semelyik sem akart megfelelő lenni. Szegény fonal, már elkezdett bolyhosodni, annyiszor lebontottam - de nem adtam fel. Végül találtam egy mintát, amire azt mondhatom, hogy megfelelő ehhez a fonalhoz: Kattints ide .
Ez a boleró tulajdonképpen egy téglalapból áll:
Ahhoz, hogy bolerónak nézzen ki, csak a megfelelően kell hajtogatni:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése