2014. január 18., szombat

Oberonia mellény

A lila időtlen idők óta a királyok színe. Ez a szín a piros és kék keverékéből született és mindkettőtől örökölt néhány tulajdonságot. Ez a szín főként a kreativitás és jó képzelőerő szimbóluma. A lila a kék és a piros keveréke, vagyis hatása valahol a nyugtató és az energetizáló között van. Ez azt jelenti, hogy idegesség esetén egyszerre lazít, illetve megerősít. Ez hangulati válságok esetén különösen előnyös. A lila többet tud, mint kihúzni a gödörből: aktiválja az agy kreatív központját, serkenti a szellemire való koncentrálást. 

A lila tehát jó választás, ha oylan mellényt kötünk belőle, amit a munkahelyen, az irodában használnánk. :)


Ezt a mellény saját minta alapján kötöttem, Mira Wool fonalból (Ice Yarns). A leírás ide kattintva elérhető.


A minta a mellény elején és hátulján is végigfut, a derékrésznél lévő minta jellemzője, hogy fogyasztott szemek nélkül, a mintából adódóan karcsúsít.  

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése