Ez a harmadik olyan sál, ami Shetland csipkeminta felhasználásával készült. Most nagyobbra sikeredett (160 cm X 36 cm), mint az előző két sál, mivel a minta is szélesebb, így télen akár kétszer is a nyakam köré tekerhetem, ha szükséges. Ezt a sálat is Master Alpaca Fine fonalból kötöttem, és mivel tartalmaz alpakát és gyapjút is, jó meleg lesz.
Hasonlóan készül, mint a korábbiak, csupán annyi a különbség, hogy több sort kell kötni.
Készítése:
Szegélyminta:
Szegélyminta:
Felszedünk 23
szemet.
Az első két
sort simán kötjük.
A többi sort
a minta szerint (1-44) 12-szer ismételjük.
Még két sort
simán kötünk, majd az összes szemet leláncoljuk.
Kendőtest:
A csipkeminta
szélén felszedünk 264 szemet. A 132. szem után elhelyezünk egy kötésjelölőt.
Az összes
szemet simán lekötjük. (a visszáján kötünk)
Következő
sor (színe): minden szem sima
Következő
sor (visszája): minden szem fordított
Rövidített
sorok:
1. sor
(színe): sima a jelölőig, 2 sima, balra dőlő fogyasztás, fordulunk.
2. sor
(visszája): egy szemet fordítottan átemelünk, a fonal a munka előtt,
fordított a
jelölőig, 2 fordított, 2 szemet fordítottan összekötünk, fordulunk
3. és minden
páratlan sor: egy szemet fordítottan átemelünk, fonal a munka mögött
simán kötünk
az előző sor fordulószeméig, 2 sima, balra dőlő fogyasztás.
4. és minden
páros sor: 1 szemet fordítottan átemelünk, fonal a munka előtt.
fordított az
előző sor fordulószeméig, 2 fordított, 2 szemet fordítottan összekötünk,
fordulunk
Utolsó 4
sor: 2 sima, 2 fordított váltakozva
Leláncoljuk
a szemeket, majd elvágjuk a fonalat és elvarrjuk a szálakat.
15 percig
áztatjuk a kész kendőt, kinyomkodjuk a vizet belőle, blokkoljuk.
MINTA (MUSTER):
IN ENGLISH:
Border:
Cast on 23 stiches.
RS: knit all
stitches.
WS: purl all
stiches.
MUSTER: Work rows
(1-44) 12 times.
RS: knit all
stitches.
WS: purl all
stiches.
Bind off all
stitches.
Stockinettepart:
Pick up
stitches from the Border, use the backside from the stitches(= 264 sts). Place
marker after 132 stitches.
Knit all
stitches, use yarn from the border (=WS).
RS: knit all
stitches.
WS: purl all
stiches.
Short rows:
1. RS: Knit
to marker, k2, ssk, turn.
2. WS: slip
1 st. purlwise with yarn at front. Purl to the marker, p2, p2tog, turn.
3. Repeat at
all RS: slip 1 st. purlwise with yarn at back side. Knit to last turn-stitch,
k2, ssk.
4. Repeat at
all WS: slip 1 st. purlwise, with yarn at front side. Purl to the last turn-stitch,
p2, p2tog, turn.
Last 4 row:*K2, P2* repeated
Bind off. Cut
yarn and sew in any ends.
Soak shawl
in water for 15 minutes. Block shawl with pins.
Nagyon szépe lett (ez is :-))
VálaszTörlésHa nem titok, akkor elárulnád, hogy milyen programmal készíted a mintákat?
köszönöm szépen!
Ildi